Miért ne engedj a levegőbe egyszerre másfél millió léggömböt!

Az amerikai Ohió államban lévő Cleveland városában 1986-ban az United Way cég reklámfogásként szerette volna a hatalmas tömegű léggömböt egyszerre a magasba engedni. Az elképzelés szerint a rengeteg színes lufi egy rekordkísérlet keretén belül került a levegőbe. Számtalan önkéntes fújta fel a töménytelen mennyiségű lufit héliummal örülve, hogy részt vehetnek ezen a nem mindennapi eseményen. 

A másfél millió lufit egy hálóban gyűjtötték össze a város központi parkjában, majd egy adott pillanatban egyszerre engedték el azokat. A látvány egyedülálló volt, ahogy a sok színes léggömb az égbe szökkent. Aztán jött a fekete leves. Sajnos a tervekkel ellentétben a levegő áramlása megváltozott egy vihar miatt, mely a Nagy-tavak közelében tombolt, így a lufik a város és a közeli vízpart felé szálltak.

Ezzel rengeteg gondot okoztak a közlekedésben. Több autós szenvedett balesetet a léggömbök kerülgetése miatt. A városban lévő mentőhelikopterek nem tudtak felszállni a levegőbe, így tengeren hajózó két halász balesetét követően őket nem tudták megmenteni, mindkét ember vízbefúlt. Családjaik milliós kártérítésre perelték az United Way céget.

Tovább fokozódtak a problémák a leszálló léggömbök szétdurranása okán, az állatok a durranásoktól megijedve okozta baleseteket, illetve sérültek meg. Arab telivéreket tenyésztő hölgy lovának sérülése miatt be is perelte a szervező céget 100.000 dolláros kártérítést követelve tőlük.

Természetesen egy esküvőn ilyen mennyiségű léggömböt nem fogtok felengedni, azonban bizonyos esetekben engedélyt kell beszerezni az esemény szervezésekor, kiküszöbölve a levegőbe kerülő lufik okozta problémákat. A nyolcvanas évek óta a léggömbök alapanyaga nagymértékben változott. Az általunk is használt környezetbarát anyagú latex semmilyen károsodást nem okoz a természetben, sem az állatok szervezetébe jutva. A latex rövidebb idő alatt bomlik le, mint egy falevél, így bátran használhatjátok ezt a látványosságot esküvőtökön.

Segítünk számotokra megszervezni ezt az eseményt, kérjétek ajánlatunkat. Mi figyelünk a részletekre, szakértő tanácsaink segítségével megelőzhetitek a kellemetlen szituációkat.